rhynn 2011.01.03. 15:45

Költözés

Mivel már egy ideje a Népsporton blogolok, a napokban úgy döntöttem, az eddigi blogjaimat összeszedem (blogspot, wordpress, bloghuról a rhynnhősei, batcave), s ott egyben folytatom. Néha több, máskor kevesebb írással.

 

A cím:

htt://rhynn.blog.nepsport.hu

Szólj hozzá!

rhynn 2010.09.08. 11:18

Ezért fizetni?

Kicsit dühöngeni szeretnék, bár igazából tegnap este 8 óta azt teszem. Történt, hogy mint öt éve rendszeresen tegnap is kilátogattunk az aktuális idegőrlő szenvedésre, amit (épp) EB-selejtezőnek hívnak, s amelynek az amúgy nem rossz állapotban lévő Szusza Ferenc Stadionban tartottak (már a Puskáshoz képest).

Pécsről érkezve a helyszín a legkevésbbé sem ideális (tovább tart átjutni a fővároson, mint oda felérni autópályán)... Megyeri út lezárva... Parkolás jó messze, séta ezerrel. 8 óra környékén érkezés a stadionhoz, majd a mérkőzés kb. 30. percében érkezés a kapun túlra. Bizony, több mint egy órát kellett nyomorogni.

Mivel a vártnál jóval több jegy fogy, ezért a kapuk áteresztőképessége lesz a szűk keresztmetszet... Írok kapukat, amikor konkrétan 1 kapun engedik be az embereket, mintha a marhavagont töltenék... A legnagyobb vicc, amikor az élő közvetítést olvassuk, hogy tudjuk mi legyen, s az NSO írja: hát itt bizony nincs teltház. Hogy lenne, amikor 3-4.000 ember áll a kapuk előtt, arra várva, hogy beengedjék. Mert a D1, D2, D3, D4, teljes C lelátó kb 5-6.000 nézőjét 1 kapunk kell beengedni.

Mit ír erről ma az NSO?

A magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke, Pajor-Gyulai László a Moldova elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta, 25 perccel a kezdést jelző sípszó után még több ezer szurkoló várakozott a Szusza-stadion bejáratánál.

„Azok az idők már elmúltak, amikor elegendő tíz perccel a mérkőzést megelőzően kiérkezni a stadionba, hiszen mindenkinek szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesnie, a meccs előtt ezt  kommunikáltuk is. A szurkolóknak mindezt meg kell érteniük. A kezdő sípszó előtt tíz perccel mintegy háromezer szurkoló érkezett a bejárathoz, ezért jelentősen elhúzódott a beléptetés, így fordulhatott elő, hogy még 25 perc elteltével is több ezren várakoztak a kapuknál" – nyilatkozta a meccs után Pajor-Gyulai László, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke.

A nehézkes beléptetést olvasóink is kommentálták fórumainkban. Többen megjegyezték, hogy egyes bejáratoknál nem nyitották ki az összes kaput, ezért fordulhatott elő, hogy hatalmas tömegek zsúfolódtak össze, az emberek, köztük 8-10 éves gyerekek egymást nyomták a bejáratnál. Nem egy olvasónk megjegyezte, hogy fél órával a meccs előtt érkezett a stadionhoz, mégis a 2. félidő közepén jutott be, és mivel a Puskás-stadionban is átélt már hasonlót, ezért legközelebb inkább a tv-t választja...

 

Ja.

Büfé nincs, mert mire beérünk konkrétan a kólán kívül mindent lelootoltak, 1 kis büfé szolgálja ki a résztvevők kb felét. WC szintén 1 darab van, max 10 fő fér be egyszerre, ami szünetben nem kis sorbanállást okoz.

De reméljük, hogy a mérkőzés legalább jó lesz.

Ja.

Szerencsére semmiről nem maradunk le a késés miatt. Hatalmas moldáv lehetőség, szerencsétlenkedő magyar védelem, kb. ennyi marad meg az első félidőből. Na de a második...

Gyorsan megállapítjuk: ez a moldáv csapat bizony nem a mi szintünk. A fejbe rugott játékos tényleg jó, talán nálunk csere lehetne, de a többi...

Átállunk a kétcsatáros rendszerre. Hazai pályán egy jóval gyengébb együttes ellen bizony ezt kell. Aztán jön a gól. Kicsi, pirosorrú, de legalább a mi rénszarvasunk, mondhatjuk, Rudi már a 2. gólját hozza össze 13 mérkőzésen. Válogatott teljesítmény...

Na de ez a Real Madrid fakós gyerek... Legalább 2 gólt nem lövünk be miatta, Dzsudzsi is pöröl vele. Mit keres ez a gyerek a válogatottban? Ketten hajtanak, Dzsudzsi megszállottan játszik, öröm nézni, Komant szintén. Ő megszeri első válogatott gólját, s reméljük, még sokáig marad a válogatott közelében. Kettejük miatt úgy gondolnám, érdemes volt kifizetni a belépőt, de aztán jön a feketeleves. Rudolf-Vanczák majd Koman - Vadócz cserék, s hazai pályán 7 védővel rohamozzuk saját kapunkat.

Nem tudom megérteni, hogy ez miért kell? Csak elveszi az emberek kedvét a focitól. Egervári nálam itt és most elásta magát. Ennyi erővel Mezey doktor is lehetne a kapitány, ilyen dilettáns vezetés mellett teljesen mindegy. Csak Dzsudzsit és Komant sajnálom, mert nekik bizony égő a másik 9 (11) ember és az egész szövetség.

Szégyen. Legközelebb San Marino ellen kipróbálhatnánk az 1-10-0-0 hadrendet is, hátha úgy sikerül kikapni.

Címkék:foci válogatott világválság Szólj hozzá!

rhynn 2010.05.20. 09:36

A Denevér Barlangjában

Az elmúlt napokban nagyon dolgoztam egy új projekten, melynek ideiglenes neve a The Batcave képregényblog, címe pedig: comicbooks.blog.hu

 

Itt elsősorban kedvenc képregényeimről írok, híreket osztok meg, stb. Napi frissítést senki ne várjon, de igyekszem szabadidőm egy jelentős részét erre koncentrálni. Ill. erősen gondolkodom, hogy ide is néha-néha megejtsek egy-egy bejegyzést. Főleg a korábban nagyon sikeres válsággal ill. gazdasággal kapcsolatos témákat szeretném folytatni, most időm is kicsit jobban van rá, meglátjuk.

 

Ha esetleg valaki dizájnnal vagy éppen bejegyzésekkel besegítene a két projekt valamelyikébe, kérem, jelezze itt vagy e-mailben. (vargatamas84kukacgmailpontcom)

Címkék:intro comic 1 komment

rhynn 2010.01.25. 17:00

Filmes Naplóm 2010

Bár a tavalyi naplózás az év vége miatt káoszba fulladt, összegzésként leírom az év végi toplistát:

1. Inglorious Basterds

2. UP! 3D

3. Avatar 3D

Kezdjük el az idei évet.

 

Január

1. Felvéve (Accepted) Tipikus Tinivígjáték, nem is a rosszabb fajtából. Erős ötös. (5/10)

2. 9 (9) Tim Burton átadta a Wanted rendezőjének a stafétát, olyan is lett a film. (4/10)

3. Hold (Moon) - Kis költségvetés, mély tartalom. 8/10.

4. Sherlock Holmes - Guy Ritchie és RDJ nagyon egymásra találtak. 9/10.

5. A Szólóista (The Soloist) - RDJ és Jamie Foxx oscar-esélyes játékkal. 9/10.

6. 500 Days of Summer - Romkom az új Heath Ledgerrel. Egyedi rendezés, nagyszerű film. 9/10.

7. Egyszerűen Bonyolult - Nem túl tartalmas, csomó kiváló sztárral. 5/10.

8. A Csúf Igazság - Erősen felejthető film. 6/10.

9. Bunkó vagyok, így hódítok. - Na ez a szarabbik fajta tinivígjáték. 3/10

10. Az Amerikai Pite - A Szerelem Könyve 5/10. Feljövőben a franchise!

Címkék:film Szólj hozzá!

rhynn 2009.10.28. 21:51

Búcsú

Hallgatva a modern idők szavára, stb, stb. áttértem én is az igazi web2.0-ra. Kicsit már nehéz volt rendezgetni a másik blogot, ráadásul sok időmet is elvette, így átköltözgetek a tumblr-re. Lesznek hosszabb bejegyzések is, de azért érezhetően rövidülni fognak.

Nagyon tetszik ez a Gmail, Facebook, Twitter, Tumblr összevonás. Lassan már mindent ők dominálnak a neten.

13 hónap után búcsúzik tehát a rhynnhősei, s jön helyette valami jobb.

 

Elérhetőségeim a továbbiakban:

rhynn.thumblr.com

twitter.com/rhynn84

facebook.com/rhynn84

Címkék:outro Szólj hozzá!

rhynn 2009.09.25. 07:04

Codeine Velvet Club: Hollywood

Kikerült a netre az együttes második száma is, mely a tovább mögött élvezhető.

 

 

Címkék:zene Szólj hozzá!

rhynn 2009.09.24. 08:22

Mizújs, Batman?

Lassan fél éve, hogy Bruce Wayne eltávozott közülünk, s némi kaland után egy korszak érkezett Batman életébe, a meglehetősen gyenge Battle for the Cowl képében. Aztán a világ 6(!) különböző sorozatban folytatódott. Vajon jó irányba?

A tovább után spoileresen bemutatom a spinoffokat.

Címkék:comic batman Szólj hozzá!

rhynn 2009.09.21. 20:53

Sorozatos napló egy mondatban - Szeptember 21.

Sok sok sorozatról nem akarok külön blogbejegyzést írni (meg mostanában időm sincs rá), úgyhogy most az új évad örömére sorozatos naplót indítok. Egy rész max egy bekezdés.

Entourage S06E10: Hááááát. Háááát. Az évadban kevés olyan rész volt, ami egyértelmű hurrát váltott ki belőlem, talán csak Drama jelenetei, amikor összeveszett mindenkivel. Ez most tetszett, de a végére nem kellett volna...

Bored To Death Pilóta: Hát a végére tényleg haálra untam magam. De Ted Danson zseniális, a sorozatban nagy a potenciál.

The Big Bang Theory S03E01: Mekkora már, hogy Penny magyarázza Sheldonnak az új Star Trek filmet! (Ami amúgy májusban volt, amikor még gyakorlatilag otthon voltak...) Visszatért a hangulat, 22 rész móka és kacagás következik.

Heroes S04E01: Visszatért az összes irritáló szereplő, a többi meg civil munka után nézett. 4 részt adtam a sorozatnak, nem biztos, hogy folytatom utána is. Robert T-Bag Knepper és a csaj a Californicationből azért nagyon jó lesz.

Glee S01E04: Egyre nagyobb ez a sorozat. A tornatanárnő (aki meglehetősen emlékeztet egy középsulis tanárnénire) nagyon eltalálta a szerepét, s a többiek is belejönnek. Látszik, mennyire hülyék ezek az amerikaiak. Megérdemelten kapott egész éves berendelést.

Heroes S04E02: Határozottan jobb lett, főleg, hogy belekeverték a karnevált. Kicsit Carnivale érzésem is van, T-Bag pedig nagyon eltalált.

How I Met Your Mother S05E01: Végre visszatért a legnagyobb kedvencem! Kicsit több a romantika, Ted sokat szerencsétlenkedik, ennek ellenére nagyon nagyon jóóóó volt új részt nézni. "You are in the wrong room, T-Dog!"

Accidentally on Purpose Pilóta: Az idei első bepróbált és elkaszált sorozat. Az idős Puma elmegy egy bárba, felszed egy fiatal srácot, majd teherbe esik. Kb erről szól, s legalább annyira nem vicces, mint amennyire nem én vagyok a célközönség.

House S06E01E02: Visszatérésem a beteg doki mindennapjaiba. Az előző évad utolsó 12 része érdektelenség miatt kimaradt. Történetileg biztos sok mindenről lemaradtam, de ez van. A rész önnálló résznek elmegy, de valahogy nem hozta vissza a hangulatomat.

Cougar Town Pilóta: Tetszett. Érdekes a felvetés, a Cougarok bejönnek, Courtney még nem öregedett meg, mi kell még?

Flash Forward Pilóta: 10/10. Megvan, mit csinálok, ha vége a Lostnak. Flash Forwardot nézek. Képzeljük el, hogy az egész emberiség elsötétül 2 percre, s ezalatt látja a jövőjét.

Office S06E02: Ez elég gyenge volt. talán a cold open sikerült megfelelőre, a többi inkább erőltetett. Még bízom, hogy az október 8-i dupla rész sikeres lesz.

Supernatural S05E02: Hatalmas ez a sorozat, Castieltől pedig kiráz a hideg. Alig várom a következő részeket. Sajnos a várható évadvég lezárja a sorozatot is, s nem nagyon lesz folytatása.

Smallville S09E01: Kneel before Zod! Az új évad nagyszerű változásokat, s remek szereplőket hozott. Végre láthatjuk Supermant is, remélem még 2-3 évad lesz a sorozatban. Utána pedig kapunk egy Green Arrow spin-offot, vagy éppen Greysons, Batman, Nighwing, Green Lantern, JLA vagy valami hasonló sorozatot az íróktól.

Címkék:sorozat 1 komment

rhynn 2009.09.21. 13:42

Dr. Horrible meghackelte az Emy díj átadást

Címkék:sorozat humor hell yeah Szólj hozzá!

rhynn 2009.09.03. 22:11

Biztosításra igenis szükség van!

Címkék:reklám hell yeah Szólj hozzá!

rhynn 2009.09.01. 18:04

Batman Arkham Asylum Collectors Edition (dobozteszt)

Ez az a játék, ami kilóra megvett. Az elmúlt években, évtizedekben (hisz lassan már 20 éve aktív gamer vagyok többé-kevésbbé) rengeteg Batman játék volt, mely szinte egytől egyig hatalmas csalódást okozott. Éppen ezért az Arkhammal nem is foglalkoztam különösebben, egészen addig, amíg mindenhol azt nem olvastam, mekkora királyság lesz. Aztán olvastam, hogy a sztorit Paul Dini írta, aki az elmúlt évek legjobb Batman címeit szállította, így látatlanban berendeltem a gyűjtői verziót.

A külcsín: Ez bizony a legnagyobb doboz, amivel eddig találkoztam. Meg is lepődtem, hogy mekkora. Kell is, hiszen a bele csomagolt műanyag Batarang bizony nem kicsi darab. Magasságban kb kétszerese az iPhone-nak, s elég széles darab is. Ekkora dobozba egy komolyabb társasjáték is beleférne. Anyagára műanyag, de olyan hatást kelt, mintha kézzel csiszolta volna Lucius Fox vagy valamelyik alkalmazottja.

A műanyag borítást levéve exkluzív keménytáblás papírdoboz várja, hogy kinyissuk. Felül a tartóban a Batarang (Batman Bumerángja), alatta pedig egyik oldalt Doctor Arkham naplója gyönyörű kiadásban, másik oldalt pedig a kézikönyv és a játék BD-je, alamint a bónusz DVD.

Mivel a csomag átvételekor PS-em kb 150 km-re pihent tőlem, ezért csak a napló átlapozgatására és a DVD kivesézésére volt idő.  Igényes munka mindkettő. A napló bemutatja a szereplőket Arkham jegyzeteiként, míg a kézikönyv a szokásos dolgokat tartalmazza (ezeket meg jobb szeretem magam felfedezni, szóval rendszerint ki se nyitom).

A DVD viszont nagyon korrekt darab: HD-ben megnézhető rajta az összes trailer (ezeket elkerültem korábban), s már itt koppan az áll. Emellett pedig 5 kisvideó a játék készítéséről, bemutatva a narrátort, a szinkroncsapatot, Dinit, s a többi alkotót, valamint még a játék zenéjének elkészítését is! Tömény egy órás szórakozás, mely felkelti az ember érdeklődését.

Összességében nagyon összeszedett collector's edition-t kap az ember 20 font extráért, s talán a játék is megfelelő mellette! Ez bizony megkapja a 10 pontot!

Arkham Elmegyógyintézet

Gotham városának szigetén található elmegyógyintézet, hivatalos nevén Elizabeth Arkham Asylum for the Criminally Insane, mely Batman ellenségeinek gyűjtőhelye. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az elmúlt 70 évben Joker állandó lakhelye volt, hisz mindig ide szállították, hogy később álnok módon kiszökhessen. A hivatalos kodifikáció szerint egyébként ez az utolsó hely, ahol Bruce Wayne-t élve látták, s ez a hely a Batman R.I.P. sorozat végén porrá is égett.

Központi hely ez, hisz sok írót megihletett. Ráadásul külön Hardcover graphic novelt is kapott, mely máig talán az egyik legismertebb, leghívesebb (és legbetegebb) Batman graphic novel. A legjobb Batman graphic novel, a Joker is itt kezdődik, hisz Jokert végre kiengedik, ősszel pedig saját sorozatot is kap: 3 részben építik újjá.

Egyébként először a 258. Batman számban jelent meg, s az írót H.P. Lowecraft regényei ihlették, s összesen 79 képregényben jelent meg eddig.

Címkék:teszt játék comic batman Szólj hozzá!

rhynn 2009.08.29. 09:44

Codeine Velvet Club

Hát Jon Fratelli ezen ügyködött. Az album hamarosan kapható, addig élvezzétek a videót.


Címkék:zene hell yeah 2 komment

rhynn 2009.08.20. 18:39

Megint belefutottam

... és nem bírtam ki. Az elmúlt ősz elejét úgy sikerült elrontanom, hogy megnéztem a Dexter 3. évadának első két részét augusztusban. Így várhattam születésnapomig (Október 8) a harmadik részre. Idén persze megint kiszivárgott az első rész, s megint letöltöttem, tegnap éjjel pedig végig is izgultam.

Címkék:sorozat dexter hell yeah Szólj hozzá!

rhynn 2009.08.19. 22:54

Senkiháziak kezében az ifiválogatott

Ki ez a Wilco van Büü.. buu... büü... esse tudom kimondani, érted Sanyi? Nem megyek én a Puskásba, mert senkiháziak vannak. Senkiháziak kezében az ifiválogatott.... Egészen máig... Nem hosszabbítottak szerződést a hollanddal, aki szerintem az összes mérkőzését elvesztette, gyakorlatilag szétverte az U20-as válogatottat, amely nem egészen egy hónap múlva VÉBÉn vesz részt...

Utódja első körben Egervári Sándor lesz, aki megpróbálja feledtetni ezt a rémséges egy évet, s megpróbálhat Sisa és Both örökébe lépni, hiszen ez a válogatott tavaly nyáron még Európa 4 legjobb csapata között volt Némethtel, Szalayval, Komannal, Simonnal, Gulácsival, Filkorral, megannyi szenzációs ifistával.

Címkék:foci komment válogatott Szólj hozzá!

rhynn 2009.08.14. 05:57

Good Night, Travel Well

Itt az új Killers klipp... Az Uniceffel közösen csinálták, hogy felhívják a figyelmet a nőkereskedelemre...Szép dolog meg minden, csak valahogy klippnek nem kéne hívni.

 

Címkék:komment killers Szólj hozzá!

rhynn 2009.08.12. 21:46

Nincs új a nap alatt

Az előző bejegyzés megírása elgondolkodtatott. Túl eddigi olvasmányaimon és scifi / fantasy élméneyn  (Robert Jordan 11 könyv, Terry Goodkind 10 könyv, Eriksson 3 könyv, Martin 4 könyv, Rowling 3 könyv, 6 film, Larry Niven, Alfred Bester, Orwell, teljes Asimov, Orson Scott Card Alvinja, Dűne sorozat, LotR sorozat, számos képregény, Lost, Heroes, Doctor Who, megannyi film) mintha egyszerűen immunissá váltam volna mindenféle meglepetésre, cselszövésre.

Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Mintha elfogytak volna az öltetek, s éppen ezért van annyi remake. Ha pedig újjal állnak elő, az persze minden eddiginél nagyobb, durvább, meglepőbb kell, hogy legyen, különben a néző legyint: ezt is láttam valahol...

Címkék:komment 1 komment

rhynn 2009.08.12. 21:29

G.I. Joe Episode IV: New Hope

Az év eddigi legkellemesebb csalódása. Újabban nem igazán nézem a különböző trailereket, beszámolókat a filmekről, mert ha 2-3-at megnéz az ember, már szinte mindent tud, s ez jelentősen rontja a moziélményt. A Kobra Baljós Árnyéka volt az első, amiről szinte semmit nem tudtam.

Az egész film kifejezetten kellemes hangulatú volt, az órámra egyszer sem néztem, e-maileket, SMS-eket nem olvastam, hisz annyira lekötött a film. Története szinte randomgenerátorral készült, kevés volt benne a jócsaj (1 - ezen még a Watchmen is túltett!), mint Darth Vader a Baljós Árnyakban.

Mi ez a sok Csillagok Háborúja utalás? A tovább után elmondom!

Címkék:komment filmkritika Szólj hozzá!

rhynn 2009.08.09. 08:54

Iron Man 2

Felkerült a netre az első előzetes a jelenleg talán (azért van még 1 G.I. Joe jövő hét közepén, majd januárban a Sherlock) legjobban várt filmből, az Iron Man 2-ből. Már az első rész is nagyszerű volt, a második viszont biztos még nagyobb még jobb még még még lesz. Plusz ScaJo is játszik benne. Mi kell még jövő májusban? (T5, Batman 3, de egyik sem lesz :( )

Címkék:film Szólj hozzá!

rhynn 2009.08.05. 10:20

Országimázs-kampány

Massa balesete után Schumi eljött egy kis Píár hírverést folytatni a Ferrarinak, ami egy remek lehetőség volt, hogy a Forma 1 miatt az országra terelődő 4-5 napos figyelmet kinyújtsuk pár nappal. Meg is tették derék rendőreink.

Címkék:reklám f1 komment abszurd product placement Szólj hozzá!

rhynn 2009.07.31. 16:35

Egy meg nem értett művész meg nem értett albuma

Nem egészen egy hónap, s megjelenik az új Arctic Monkeys album, s a bejegyzés címe nagyon találó rá: Alex Turner zenéje annyira furcsa, annyira megfoghatatlan lett, s mégis eszméletlenül hallgatható és nagyon könnyen megszerethető a Humbug.

Sietve teszem hozzá, hogy Alex Turner munkássága messze nem ezen az albumon teljesedik ki. Az angol gitárpop / indie rock nirvanát egyértelműen a Rascals énekesével közös formációja, a Last Shadow Puppets képviseli. Zenekritika a tovább után.

Címkék:zenekritika Szólj hozzá!

rhynn 2009.07.30. 20:13

No comment.

Lassan beindulok, ennek örömére megosztanék veletek egy nagyszerű hírt:

"A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlegének nemrégiben kiadott elemzése szerint Magyarország, „amely kemény megszorításokra kényszerült, miközben a világ nagy része éppen fellazította költségvetési alapállását”, a fejlett ipari államok alkotta OECD-térségen belül a legerősebb költségvetési pozícióban kerülhet ki a jelenlegi globális recesszióból, és ciklikus kiigazítással számolva jövőre akár költségvetési többlete is lehet, feltételezve, hogy a választások közeledtével nem lesz visszalépés a költségvetési szigorban."
           

Címkék:gazdaság világválság Szólj hozzá!

rhynn 2009.07.28. 20:57

Reklámőrült Mr. Varga

Lehet, hogy Mad Ment kéne néznem?

Eszméletlen kampányt raknak mögé. Van egy ilyen képgenerátor is, ami olyasmi mint a szószparkos, csak ezerszer jobb. Köszi Junkie a tippet :) asszem reggelig ezen fogok lógni, pedig fontos munka várna rám...

A tovább mögött látható a szerző munka közben!

Címkék:reklám sorozat Szólj hozzá!

rhynn 2009.07.24. 20:20

Senkiháziak kezében a popszakma

Hát ez mekkora :)

Lassan visszatérek, addig nézzétek ezt!

 

A tovább mögött még egy vágatlan videó

 

Címkék:reklám sziget Szólj hozzá!

rhynn 2009.07.05. 19:31

Nyári szünet

Kicsit elhavazódtam és most jön a nyaralás is, szóval augusztus elejéig nem nagyon fogok blogolni. Utána viszont megújult erővel jönnek a hírek, s egy egész érdekes témán is dolgozom!

 

Kellemes nyarat mindenkinek!

Szólj hozzá!

rhynn 2009.06.19. 14:18

Fishing on Orfű 1. nap

Meg volt ez is. Elindut az év legjobban várt fesztiválja, jó néhány kedvenc magyar zenekarral. A Programot elézve talán itt a legerősebb a felhozatal, a hazai alter / könnyűzenei élet legnagyobbjai jelen vannak. A főszervező Lovasi András például 4 formáció tagjaként.

Az első napot 7 órakor terveztem kezdeni, méghozzá egy Badárral, hogy fél 8-ra átcammoghassak az általam nagyon várt Óriás koncertre. Fél 8 után pár perccel pöfögtem be a táborba, s meglepően közel sikerült parkolóhelyet találni. Mire felértem a Jagermaister sátorba, úgy tűnt, Badár már lelépett. A műsorvezető épp közölte, hogy késés van, s most jön a humorista. Pár percig néztem, de valahogy nem jött be, a poénok nagy része már ismerős volt.

Címkék:komment foo Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása