rhynn 2008.09.30. 10:11

Az első magyar HD sorozat

Végre egy korrekt magyar adó, amely HD-ben adja Talmácsit, Rossit, a Bajnokok Ligáját (igaz, csak 1 mérkőzést fordulónként), Gera Zolit nagytotálban a svédek ellen, stb. És még egy HD sorozatot is leforgat.

Jobb előjelekkel nem is kezdődhetett volna a Presszó című sorozat (talán sitcom, mindenféle poén nélkül, kb. mint a My Name is Earl), melynek beharangozója nem kis költségvetésről árulkodott. 12 rész 130 színész, HD kamera, fiatalos dizájn, ezt még bizony az RTL Klub is megirigyelhetné. (A másik kercsati minőségi műsor készítésére alkalmatlan, ezért nem is írtam).

Péntek este neki is álltam a sorozat megtekintésének, s a végén úgy álltam fel a kanapéról, hogy jöhet a következő! A sorozat ugyanis alapjában véve . Két barátnő felújította korábbi presszóját, s most egy hipermodern kávézót csináltak a rendkívül fantáziadús névvel. Szerencsére már első nap tódulnak a törzsvendégek, majd jönnek a vendégszereplők is (ők vélhetően túl drágák lettek volna állandó szereplőnek, hisz ahogy néztem az előzetest magyarország összes tévés színésze szerepelni fog benne). A történet szót nem írnám le a sorozattal kapcsolatban, hisz olyan nincs, inkább a különböző vendégek egymásra után vágott mini történeteit láthatjuk a képernyőn, egy novelláskötet/antológia feelinget kölcsönözve a műsornak.

A sokszor hangoztatott HD kamera tényleg jól teszi a dolgát, élesek a színek, az operatőr legtöbbször mesterien eltalálja, hová kell tenni a kamerát. A kedvencem az volt, amikor a három nyugdíjas néni beszélgetett, s úgy éreztem, mintha én lennék a negyedik vendég az asztalnál. Ők persze egyedül egy másfél milliós "kisebbséget" tükröznek, talán önállóan is elvinnék a show-t, annyira jól és őszintén játszanak, ráadásul kifogyhatatlan mennyiségű témát adnának.

Az antológia jelleget erősíti a jeleneteket elválasztó animáció is, amely kb 5-8 másodpercet vesz el az életünkből minden esetben. Ez a sorozat második legnagyobb problémája, hisz teljesen széttördeli a műsort, ráadásul a vágás is iszonyatos néhány esetben. Egyszer a "fade in" résznél kerek öt másodpercig sötétült a képernyő, miközben a főszereplő, nekünk félig háttal még másfél mondatot elmondott, s mivel ennek utolsó része már teljesen sötétbe történt, ami nagyon nem működött. Reméljük a későbbi részekben ebbe is belejönnek a készítők.

Persze az m1-en nem maradhat ki a Szomszédok óta szeretettel alkalmazott tanulság is, a pilotban ezt a szerepet az erkölcstelen fogorvosos jelenet tartalmazta, amikor is szegény dentiszt úr némi ingyenpia és költségcsökkentés címén szeretett volna árukapcsolni a presszóval, ami az irritálóbb tulajdonos hölgynek nem igazán tetszett, s a jelenet végén ezt el is mondta nekünk, hogy tanuljunk belőle.

Erről jut eszembe a Magyarországon szinte hihetetlennek számító realizmus: az itt szereplők legtöbbje végre nem hiszi azt, hogy New Yorkban él és havi 5000 dollárt keres. Nem töltik életük jelentős hányadát a Rózsában, Nincs 30 monitoros szuperszámítógép az irodájukban (S.o.S. szerelem), nem élnek évekig egy szállodában egyetlen könyv tiszteletdíjából (9 és fél randi), stb. A néző tehát tud azonosulni velük. Bár azért az önjelölt színésznő 200 forintból ivott rumot, amennyiért egy ilyen presszóban még szódát se nagyon kapsz, de ez még belefért.

A legnagyobb negatívum azonban az, hogy a sorozat ilyen keretek között létrejöhetett. Úgy érzem, ezt nem az adófizetők pénzéből kellene véghez vinni, ahogy az olimpiát, az Alba Volán EBEL meccseit, stb. sem, de ettől függetlenül örülök hogy van. A készítők is érezték ezt, ezért kicsit amerikanizálva lepaktáltak a harapottalmás gyártóval, hogy aztán a főszereplő kénytelen legyen a laptopon lévő almát kb. 6 percen keresztül a képernyőbe mutatni, illetve a betérő 50 körüli "tini" is zsírkirályozhassa az amúgy zsírkirály iPhone-t. Remélem sok pénzt sikerült kapni érte, mert a nézettségi adatok alapján több product placemenetre sajnos nem lesz igény. (292 ezer néző, ebből 65 ezer a 18-49-ben, potenciális apple vásárló tehát maximum pár ezer darab lehet).


Kicsit hosszúra nyúlt a kritika, ahogy a pilot is a kelleténél egy kicsit nyújtottabb volt, de ennyi még bele kell, hogy férjen az első postba és részbe. További bizalmam jeléül egy 7/10 pontot adnék rá.

Címkék:sorozat Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rhynnhosei.blog.hu/api/trackback/id/tr2688588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása