Ő az egyik legaktívabb jelmezes a Watchmen univerzumában. Amellett, hogy álruhában osztotta az igazságot, az amerikai haderőnél szolgált Vietnamban, s egyéb katonai helyeken. Először valamiféle bohócnak öltözött, de aztán átváltott a katonai szerkóra, erőszakos megoldásaihoz ugyanis ez a fajta kinézet jobban illett. Ő egy igazi egoista karakter, s a jelmezes igazságosztó szerepe csak álca arra, hogy szentesítse agresszív viselkedését.
1924-ben született, így a történet kezdetén, 1985-ben már bizony 61 éves volt. 1939-ben öltött először jelmezt, s szinte egész New York alvilágát rendbe rakta. Ő lett a jelmezes igazságosztók legfiatalabb tagja, míg egy fogadás után megpróbálta megerőszakolni Silk Spectre-t, s csak Hooded Justice tudta szétszedni őket azzal, hogy eltörte az orrát. Ezután természetesen kirakták a csapatból, s ő részt vett a II. Világháborúban, háborús hős is lett. Később összejött Silk Spectre-rel, s közös gyerekük is született. Dr. Manhattannel együtt részt vett a Vietnami háborúban, amelyet hathatós segítségükkel meg is nyertek az amerikaiak. Később állítólag megölte Hooded Justice-ot, hogy bosszút álljon rajta.
Tőle ered az egész történetet átszelő smiley arc, mely a könyv egyik legfontosabb szimbóluma. Rögtön a címlapon egy vércsepp jelenik meg rajta, mely, ha egy óra számlapjaként értelmezzük a smiley-t, pontosan ugyanazt mutatja, mint a Doomsday Clock, azaz 11:55-öt.
A filmben őt Jeffrey Dean Morgan játsza, bár szó volt Ron Pearlmanről is (ő volt Hellboy). Alant látható a képregényes és a filmbeli változata, bónusznak pedig a hivatalos karakterposztert is csatolom. A képre kattintva megjelenik nagyban is.