Kevés olyan játékos van, aki megfordul a Barcában és a Real Madridban is, s mindkét csapatban elismerik utólag is, Luis Enrique mellett talán csak Bernd Schuster az, aki ebbe a csapatba tartozik. Ő a post írásának pillanatában még a Real Madrid edzője, ami nem egy nyugdíjas állás, de reggelre már elképzelhető, hogy nem lesz az.
Pedig a csapatnak annyira nem is megy rosszul, a mai vereséget leszámítva szorosan kvették a Barcát, a BL-ben is továbbjutásra állnak, a kupában azonban harmadosztályú ellenfelük kiverte őket.
Schuster Capello után került a csapathoz, aki azért távozott, mert a csapat nem játszott elég látványosan. Korábban sikereket egyedül a Getafével ért el, de azt is jó olasz módon védekező felfogással, s ez az, amiért megkérdőjeleződik a csapat vezetésének döntése.
Persze a legnagyobb gond nem ő, hanem a keret gyengesége: a csapatot korábban húzó spanyol játékosok formán kívül, s van Nisterooy hiányában már nincsenek csodák: a keret nagy része nem Real-szintű játékos.
Egyébként az elmúlt években szúrták el a dolgokat: annyira próbáltak túllicitálni mindenkit, hogy ha most Madrid képviselő érkezik egy klubhoz, akkor annak vezetése zsigerből dörzsöli a tenyerét, ahogy a kinézett játékos is, s talán ennek is köszönhető, hogy 2-3 éve nem sikerült igazán jó játékost igazolni.
Egyébként a mai ellenfél, a Valladolid egy laza hatost kapott a Barcától egy fordulóval ezelőtt. Holnap este 11-kor már 5 pont lehet a Barca előnye. Senki nem állíthatja meg a világ legjobb csapatát!