rhynn 2008.11.17. 12:00

Az egymilliárd dolláros ember

Nagy verseny dúl az újságírók körében, hogy megtalálják az első egymilliárd dolláros sportolót (mármint azt, aki ennyit összekeres pályafutása során), hiszen ez még senkinek sem sikerült. Se Beckhamnek, se Schuminak, s ami még meglepőbb, még Tiger Woods is messze áll tőle. Most azonban feltűnt egy sportoló, aki bevételeit tekintve minden várakozást felülmúlhat...

... Ő pedig nem más mint Lewis Hamilton, a Forma 1 valaha volt legfiatalabb világbajnoka. S nem is kell neki sok idő, akár 2012-re összejöhet ez a hihetetlennek tűnő összeg. Fizetése a McLarennél 5 évre 75 millió font, mely további sikerek esetén megduplázódhat, s mellé 20 millió fontot kap a Reebooktól. Szponzorai között található még többek között a Hugo Boss is, tehát egy-két címvédés esetén pillanatok alatt elérheti az álomhatárt. (Még egy világbajnoki címmel számolva évi 200 millió dollár lehet a keresete, ráadásul svájcban ebből nem sokat adózik...)

Hogy miért pont ő? Először is azért, mert angol. Az angolszász világ önmagában 400-450 millió embert tesz ki, ráadásul nem is a szegényebb rétegből (vásárlóerőben jelenleg többszöröse az 1 milliárd feletti kínának), s ez a kultúrkör a világ több pontjára is nagy hatással van (India, Arab világ). Másrészt azért, mert ő az első szinesbőrű pilóta a forma 1-ben, talán a második "legfehérebb" sportban, s ezzel olyan területekre merészkedhet, ahová egy német vagy finn csak nehezen jutna el.

Emlékezetes Bernie papa mondása, miszerint a Forma-1-nek jót tesz egy fekete világbajnok, a gáz csak az, hogy nem zsidó. S mikor felvilágosították, hogy a muszlimok többen vannak, azt mondta, akkor kár, hogy nem muszlim...

Médiakapcsolatait is sokkal jobban kezeli, mint akár Massa, akár Raikönnen: folyamatosan a sajtó célkeresztjében van, s ha épp nem érne rá, apja jelenik meg egy véletlen nyilatkozattal, s ez bizony komoly dollárokat jelent.

Címkék:gazdaság f1 hamilton Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rhynnhosei.blog.hu/api/trackback/id/tr49773147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása