De nem azért, amiért gondolnátok...
Nick Cage visszatért, s ismét bebizonyította, hogy egy nagyívű akciófilmes pályát hosszú évek kitartó munkájával bizony minden gond nélkül a zs-kategória aljára lehet száműzni. Pedig milyen jól indult ez a pálya. Ál/arc, Con-Air, Tolvajtempó, A Szikla, a Fegyvernepper, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Aztán jöttek a sorozatos bukások.
És eljutottunk 2008-ba, ahol is Nicolas Cage egy profi, kegyetlen, érzelemmentes bérgyilkost alakít, akinek négy embert kell kivégeznie Bangkokban. Gondolkodtam, hogy ebből is mozi lesz, hiszen mégis gyerekkorom egyik kedvenc szinészéről beszélünk, de a rottentomatoes.com 6%-a után nem vitt rá a lélek.
A leírásból az érzelemmentes tökéletesen visszaadja Cage úr motivációját, a másik kettő kifejezés pedig erős túlzásnak tűnik. Kapunk egy erős Dexteres és Szállítós belső törvénykönyvet, mely mutatja az utat. A film lényegében arról szól, hogy Cage sorrendben lemészárolja az áldozatokat, összejön egy csajjal, felvesz egy tanítványt, s jön a végső leszámolás. Többet erről nem is érdemes szólni.
A tovább után a címet is megmagyarázom! Csak erős idegzetűeknek!
Nem akartam a címlapon mindenkit elrettenteni a blogtól, de aki ide merészkedett, az megláthatja, mitől is olyan veszélyes Bangkok. Hát azért, mert ilyen arcok mászkálnak ott.
De komolyan, ennek az embernek komoly problémái lehetnek a kopaszodásával, s nem talál egy megfelelő parókát.
A film egyébént egy mondatban a Pang testvérek bosszúja minden rasszizmusért, kína-ellenességért, amit a világ elkövetett. A vége borzasztó hülyeség, de legalább elérték, hogy folytatása ne legyen. Bár 2009-ben bármi megtörténhet...