Guy Ritchie leforgatta a Blöfföt... Megint. Ez persze nem hátrány. Az alaptéma megegyezik korábbi filmjeivel, csak a szereplők mások. S ez a szereplőgárda nagyon erős. Gerard Butler (One-Two) napjainkban lett befutott szinész, Toby Kebbel-re (Johnny Quid) pedig mintha ráírták volna a szerepet. Mark Strong, mint Archie szintén nagyon jó.
Adottak a kisstílü gengszterek (One-two és csapata), a nagy maffiozó, Lenny (a zseniális Tom Wilkinson), aki jól ki akar szúrni velük, valamint az orosz milliárdos futballklubtulajdonos Roman Abra izé, Uri, s egy nagy kavarodás. One-two-ék megszerzik a maffia 7 millió euróját, amiről senki nem adott számlát, eltűnik egy kabalakép, meghal Johnny Quid, de persze a végére minden rendeződik.
A filmben vannak üresjáratok, talán egy kicsivel hosszabb is a kelleténél, de három dolog van, ami miatt felejthetetlen alkotás marad: a két táncjelenet (Gerry Rock and Roll tánca és az oroszok örömünnepe), az üldözős jelenet, melyen csak szakadni lehet, ill. Johnny Quid jelenetei. Plusz, ami az egészet feldobja, az a zene. A The Subways számát nem tudom kiverni a fejemből, s a soundtracken található további 3-4 remek dal.
S a film nem is igazából a történetről szól, hanem magáról Londonról. A jelenlegi helyzetet ugyanis szinte bármelyik sci-fi író megirigyelné: folyamatos belharcok, drogok, pénzügyi manipulációk jellemzik a várost, s ezt nagyon jól fogja meg Guy Ritchie.
Az egyetlen bajom, hogy Jeremy Piven egy neki való szerepet kapott, s ennek ellenére nagyon keveset szerepeltették, ahogy Toby Kebbelt is. Talán a folytatásban.
Várjuk a következő részt! Értékelés: 8/10
