Ross Brawn megmentette a Hondát, így teljes lett a mezőny. Az új autók pedig érdekesek, így alig várom a három hét múlva következő rajtot!
Az alábbiakban néhány kommenttel bemutatom a csapatokat, akik elindulnak az idei évadban. Nagy változás, pilótakeringő nem várható az idei évben, a csapatok igyekeztek túlélni a válságot, így nagy igazolásokra nem futotta, ráadásul szinte mindenkinek 2010-ig van szerződése. Az évek óta igérgetett Bruno Senna sem érkezett meg, elment helyette túraautózni, ráadásul senki nem tudta megfizetni Baumgartner Zsoltit.
McLaren F1
Az idei autó úgy néz ki, elég gyenge, köszönhetően egy rosszul tervezett hátsó terelőszárnynak. Amikor a tavalyi szárnnyal mennek, a kocsik szinte legyőzhetetlenek. Reméljük ez csak a marketing része, s összeszedik magukat.
Ferrari
A kocsi nagyon nem jön be (bár ez már megszokott), a tükrök leginkább a McDrive-os mikrofonokra hasonlítanak, a cél nem lehet más, mint a második hely a konstruktőri versenyben.
Red Bull Racing
Próbálok felállítani valamiféle erősorrendet, s úgy tűnik, idén először a RBR versenyben lesz a győzelemért! A kocsi nagyon erős a Renault motorokkal, a pilóták kiválóak, nem lehet kérdés 2-3 futamgyőzelem. Korábbi postban már írtam, hogy a kocsik gyönyörűek!
Renault
Azt hiszem Alonso járgánya a 80-as évek elején számos dizájnerdíjat nyert volna, de azóta eltelt 30 év. A kocsi nagyon ronda, viszont a harmadik-negyedik helyért folyamatosan versenyben lesz.
Scuderia Torro Rosso-Ferrari
Nem, nem a Red Bull képét raktam be még egyszer, ez a másik csapatuk, amely a Ferrari motorokkal és az egy évvel korábbi karosszériával bizony oda-vissza verte a nagycsapatot. Idén szerintem változik a helyzet, mert a Renault motoroktól sokat várok a tesztek alapján, más különbség pedig nincs a csapatok között.
BMW
Sokakat meg fog lepni a következő kijelentésem, de a BMW és a Williams csapat idén csak egymással fog versenyezni, nem pedig a többiekkel. Kubicáék remek pilóták, de már a tavalyi szezonban is látszott, hogy képletesen szólva amíg nem engedik ki a kéziféket, az egész mezőny elhúz mellettük.
Williams F1
A kocsinak igazából csak a festésével van bajom: teljesen beleszürkül a háttérbe, semmi feltűnő nincs benne. Pár éve még az élmezőny közelébe voltak, de azóta - vélhetően a pénzhiány miatt - nagyon lemaradtak. Rosberg sztárként tűnt fel, de hamar elhalványult.