Hát még mindig keresem az állam. A harmadik rész mélységeiből ez a sorozat olyan magasságokba jutott, hogy azt leírni nem lehet. Az alkotók, köztük Terry olyan magas szinten játszanak a nézők érzelmeivel, olyan szinten keverik bele a történetbe a könyvek világát, hogy ehhez hasonlót tévében nagyon nem látni.
Rengeteg a mellékszereplő, 15 rész alatt legalább százan jutottak szóhoz, mindenki egyedi ruhában, mesterien kivitelezett díszletek között játsza el szerepét: nem mindennapi vállalkozás ez, olyan, mintha egy nagyköltségvetésű filmet néznénk 22 részre bontva. Kicsit kevesebb a CGI, mint az elején, ebben technikailag legjobban a Hellboy 2 forgatására hasonlít: kevés volt a pénz, ezért az animációk helyett mindent fizikailag elkészítettek, így a látvány, a hangulat még a CGI effektek nélkül is nagyszerű lett.
Ha egy szintén nagyköltségvetésű sorozatra gondolunk, láthatjuk, hogy ott általában van 8-10 berendezett stúdió, ahol az egész sorozat játszódik, s a főszereplők szinte csak itt tanyáznak. Mellékszereplők is akadnak, de maximum 1-2 szólal meg, hisz ahogy valakinek egy sora is van, vélhetően többet kell, hogy kapjon.
Persze a sok szereplő egyben hátrányt is jelent: a főszerelpők képernyőn eltöltött ideje bizony kevesebb, mint egy normál sorozatban: ennek fő áldozatai pedig Zedd és Darken Rahl, akik az utolsó részekben bebizonyították: érdemes lenne őket többet szerepeltetni.
A 14. és 15. részben végig valami hiányzott, s csak utólag jöttem rá, hogy micsoda, ill. kicsoda: Zedd hiánya egyfajta ürességet jelentett, melyet a két főhős nem tudott megfelelően lefedni: az ő szerelmi száluk nem helyettesítheti Zedd könnyed, humoros jeleneteit. Darken Rahl pedig a sorozat egyik legjobban megcsinált karaktere.
Itt gondolkodom el komolyan, hogy vajon van-e olyan foglalkozás, hogy Evil caster? Mármint aki csak a főgonoszokat castingolja. Ugyanis mostanában szinte minden általam nézett sorozatban a főgonoszok jobban ütnek, mint maguk a főszereplők. Elég csak a következőkre gondolni: Richard és Ben (Lost), Sylar (Heroes), Dr. Horrible, Cromeartie (Terminator TSCC), Mickey (South Park), maffiafőnök (Skins), Sátán (Reaper).
Emellett külön gratula Terrynek, hogy a könyv ötleteit ilyen jól meg tudja forgatni, s egy akciódús sorozatba be tudja helyezni, gondolom nem kis munka / szívfájdalom lehetett az eredeti cselekményt feláldozni, de megérte.
Szóval még (már csak!) 7 résznyi öröm, aztán várjuk a második évadot és az ASoIaF sorozatot, hiszen az is hasonló high concept lesz, az alapjául szolgáló könyvek meg még jobbak!