Végre eljutottam idáig: a tavalyi év egyik legjobban várt - s mindenhol nagy csalódást kiváltó filmjéhez. Bizony - minden alap adva volt egy hatalmas sikerhez: Will Eisner életműve, a több, mint 60 évig futó Spirit (nem véletlenül nevezik a képregények Oscarját Eisner díjnak), Frank Miller, Eisner méltó követője, a 80-as éveg Alan Moore melletti legnagyobb képregényese, aki nem mellesleg elkövette a Sin City-t, a 300-at, papíron és a vásznon is.
I'm gonna kill you all kinds of dead.
A szereplők se mindennaposak: ScaJo, Eva Mendes, Samuel L. Jackson, Frank Miller. Na és ezt sikerült kegyetlenül elbaszni. Nincs rá jobb szó.
Danny Cole meghalt, s mégis túlélte: valami csoda történt vele, s megértette, hogy feladata szeretett városának, Central Citynek a védelmezése. Különös kapcsolat az övék: egyfajta szerelem, egyfajta kölcsönös tisztelet. Furcsán hangzik ez egy város és egy szuperhős között, de ha figyelembe vesszük Miller agybaját, ez még belefér.
What are you, that's what the woman asked me?
It's a good question, I wish I had and answer for it.Am i a crazy man or am I a man at all?
Danny Cole halála után megszűnik létezni, csak a Spirit marad, melynek Clark Kenttel és Bruce Wayne-nel ellentétben nincs privát élete. A Spirit tényleg csak a városért él. Ő az igazi bűnüldöző, hisz bármire képes Central Cityért. Ugyanakkor ebbe a küldetésbe teljesen beleőrült, s elvesztette saját magát. Szerelmes minden nőbe, ugyanakkor az igazit keresi, aki közelebb van, mint gondolná. (Nem más, mint a rendőrkapitány lánya, s nem mellesleg az egyetlen, aki tudja az igazságot).
Természetesen a város kitermeli Spirit Nemezisét, egyből kettőt is: a szuperbűnöző Octopust (Samuel L. Jackson) mellett Sand Saref, Danny gyerekkori barátja is Central City elpusztítására tör.
Az a helyzet, kicsit ambivalens érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. A képi világ nem meglepő módon erősen hasonlít a Sin City-re, annak kicsit feljavított változatára. A vágás, a képi megoldások nagyszerűek, de már semmi újdonságot nem hordoznak magukban: bizony, a Sin Cityben ez egy kicsit jobban összeállt.
S talán itt romlott el a film: elég keveset olvastam az eredeti Spiritből, de az a tipikus 20-as 30-as évek beli képregényvilág elemeit vonultatta fel: az ellenfelek bugyuták voltak, a szövegek hatalmasak, az egész alaptéma világos, derűs volt, ez meg pont az ellentéte lett. Itt pedig nem működik annyira Danny Cole folyamatos csajozása, nők iránti hatalmas étvágya.
Spirit: You are a common criminal!
Sand Saref: There is nothing common about me.
Amit a legjobban sikerült átültetni a képregényből, az a szöveg. Danny Cole beszólásai hatalmasak, Octopus és segédei pedig kellemesen hülyék. Néhányszor sikerült megfeküdnöm a szereplők észosztását hallva. A kritikában el is rejtettem pár nagyszerű idézetet.
Sajnos ehhez magának a forgatókönyvnek nem sikerült felnőnie, hiszen ha úgy vesszük a 105 perc gyakorlatilag egymásra dobált monológok és az akciójelenetek folytonos egymásutánja. A történet kicsit szaggatott, nehéz megérteni. Az akciójelenetek mellett talán Octopus jelenetei miatt érdemes nézni a filmet: a fogatókönyvírók még a Sir Ausin Powers hülyeségeit is csukott szemmel lepipálják.
Összegzés: ha úgy nézzük, hogy ez egy képregényfilm-paródia, akkor bizony ez egy telitalálat. Hisz egyszerre vonultatja fel a képregények minden kliséjét, ugyanakkor komolyan venni nem szabad. Octopus és Spirit nem is veszik komolyan, s ettől adják el a filmet. Nálam megér egy 7/10-et.
