Ez az idézet a V for Vendetta című filmből származik, de most nem erről lesz szó, inkább csak a dátum miatt jutott eszembe. November ugyanis nagy fontosságú hónap lesz számomra: kijön a várva-várt új Robert Jordan könyv, s ennek megérkezése bizony kb. november 5-ére fog esni. (ha tényleg megjelenik október 30-án).
Érdekes lesz ez a könyv, hiszen Robert Jordan lassan két éve, hogy eltávozott közülünk, s munkálatait egy ifjú titán, Brandon Sanderson vette át. Hogy jó-e ez nekünk, nem vagyok biztos benne, mindenesetre Brandon jó anyagból dolgozhat: Jordan úr kb. 1000 oldalnyi jegyzetet hagyott hátra, melyben csak a fő cselekményeket részletezi. Brandon 19 hónapja dolgozik a könyvön, s áprilisban nagy bejelentést tett: a Memories of Light olyan hosszú lett, hogy bizony 3 részbe kellett vágni, s ebből az első, a 300.000 szavas (durván 1000 oldalas) könyv még idén megjelenhet, s legrosszabb esetben is évente követi egy-egy.
Közel négy év eltelt az utolsó könyv megjelenése óta, s ezt már nagyon nehéz kivárni. Pár érdekességet azonban megtudhattunk Brandon pároldalas blogbejegyzéséből:
- A három kötet címe a következő: The Gathering Storm (Brandon szerint ez nem igazán fejezi ki a tartalmát a korábbi kötetekkel ellentétben), Shifting Winds és Tarmon Gai'don.
- Az első kötet 301.000 szónál áll, rövidülni már nem fog. George R.R. Martinnal szemben nem úgy vágta szét a könyvet, hogy kiválasztott pár szereplőt és azok történetét vezette végig, hanem mindenkiből kapunk pár fejezetet.
- Készen vannak a jegyzetek további két előzménykönyvhöz (a New Spring sajnos valahogy nem jutott el hozzám), s két folytatáshoz is, mely már Tarmon Gai'don után játszódik, s nem kapcsolódik a fő sorozathoz.
- Készül az Eye of the World képregény és készül a film is belőle! Ha megcsinálják, az bizony a vágatlan Watchmennél is hosszabb lesz!
Bónusznak pedig egy kb. 8 éves kép, amin a blog szerzője látható kedvenc írójával és annak feleségével.