Teszi fel a kérdést minden idők egyik legjobb low-budget scifi regényadaptációja, a The Man From Earth, mely így második nézésre ismét elgondolkodtatott. A karácsonyi pihenő utáni első bejegyzés következik.
rhynn 2008.12.21. 10:34
Amikor az akarat nem minden
Tegnap éjjel egy különleges boxmérkőzésre készült a világ: Evander Holyfield 46 évesen készült újból világbajnokká avanzsálni, ellenfele pedig a hatalmas oros Valujev volt. Az amerikai nem bízott semmit a véletlenre: stratégiáját percről-percre kiszámolta, testét felkészítette talán utolsó harcára.
Ezzel szemben ellenfele látható túlsúllyal küszködött, s motivációja sem volt az egekben: győzelmét arra építette, hogy 5-6 menetet elvegetál, aztán a hajrában a már fáradó ellenfelét szépen kiüti.
Hat meneten keresztül láthattuk Evander munkájának gyümölcsét beérni: pontos és erőteljes ütései folyamatosan csépelték az óriást, aki aktuális ellenfele volt. (Valuev egyébként 216 cm magas és 150 kiló, kettejük között a különbség 24 centi és 40 kg volt). Ezalatt az orosz talán ha egy erősebb ütést vitt be a folyamatosan előtte táncoló ellenfelének, a pofonokat viszont folyamatosan kapta. Aztán Valujev tényleg rákapcsolt, valahol a 7. menet környékén, s az addigi egyhangú pontozásos győzelmet (mondjuk 60-54 lehetett addig) döntetlen szinten tartotta.
Jött az utolsó menet, s a kérdés csak az volt: Valujev kiüti ellenfelét, vagy az győz egyhangú pontozással. Az oroszon látszott, hogy nagyon nem töri magát, bár pár hatalmas pofont kiosztott, néhányat ő is kapott, így a különbség legalább nem nőtt. Aztán, ahogy vége lett a 12 menetnek, ünnepelni kezdett. Tudta, érezte, hogy ez most nem az ő meccse volt, fütyült a közönség is. Mindenki Holyfieldet látta jobbank, aki így minden idők legidősebb világbajnoka lehetett...
Kivéve a pontozóbírókat! Már az első bemondott eredmény furcsa volt: 114:114...Aztán a jött a 116:112 és a 115:114 - meglepően szoros eredmény. A szpíker pedig bemondta a legmeglepőbb eredményt, amit valaha boxmérkőzésen láttam: A pontozók Valujevet látták jobbnak! Csalódás volt ez mindenki számára, s megmagyarázni nehéz. Ez a mérkőzés bizony nem a ringben dőlt el!
Valujev győzelmével pedig mind a négy övet orosz boxoló birtokolja, s ez nyárig így is marahat, hisz a következő meccsen Valujev Csagajevvel csap össze, Klicskóék pedig nyárig nem mérkőznek. Jövő őszre-télre viszont érik a Klicsko - Valujev összecsapás!
Címkék:sport komment box Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.13. 08:35
XIII
Lelövik az Egyesült Államok elnöknőjét, a gyilkos pedig meglép, s mindenki őt keresi, ráadásul a legmodernebb technikával. Aztán a gyilkos felébred a puszta közepén, semmire nem emlékszik, de látszik rajta, hogy ő egy tökéletes gyilkológép. És semmire nem emlékszik.
Valahogy így kezdődik ez a francia-amerikai koprodukciós képregény-minisorozat, melyben többek között Val Kilmer is szerepel. Ő egyébként a rossz fiú, aki beépült a rendszerbe, s folyamatosan tünteti el a bizonyítékokat.
Izgalmas kezdés után Bourne-szerű nyomozás veszi kezdetét a gyilkos részéről, hogy megtalálja saját magát, mindenki más viszont őt keresi. Sokan azért, hogy eltegyék láb alól, mások azért, hogy megmentsék.
A képregény 1984-ben lett kiadva Franciaországban, s Belgiumban, először a Spirou képregény oldalain, s nagy népszerűségre tett szert. Olasz, spanyol és lengyel nyelvre is lefordították, de az amerikai kiadás többször is megbukott különböző okok miatt. Hol a kiadó ment tönkre, hol csak nem folytatták.
A képi világ nagyon érdekes, hisz egy nagy költségvetésű sorozatban sincs annyi pénz, amennyibe a Bourne trükkjei kerültek, de a vágási megoldások bőven helyettesítik a hiányokat. Néhol kicsit laposabb a történet, de nagyrészt komoly izgalmakat tartogat, s egy hatalmas csattanóval végződik.
Értékelés: 8/10, mindenkinek ajánlom, aki kb 3 óra önfeledt szórakozásra vágyik!
Címkék:sorozat Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.10. 21:13
Hogyan ne reklámozzunk
Vannak olyan dolgok, amit értelmes marketinges nem követ el: nem reklámoz alkoholt alkoholistával (Travolta Chilli Palmeres betiltott reklámjai), amerikai alkoholt libanonban amerikai bombázás közepette leomló hidakkal, s legfőképpen "okos" embereknek szóló gyorskölcsönt focistával...
A focista ugyanis pozícionáláskor csak utolsónak ért be a sorba az edzésről, az okos, értelmes, példakép, stb. jelzők helyett a sötét tuskó maradt meg. Nem jó ez így, bár sokan mindent megtesznek, hogy igazat adjanak a kétkedőknek.
Adott ugyanis az új provident reklám, melyben az öltözőben az egyik focista a másiknak magyarázza, hogy a gyorskölcsönnek csak 13.000 forint a törlesztője, futja belőle mindenre. Persze azt már nem teszi hozzá, hogy értelmes ember gyorskölcsönt max akkor vesz fel, ha életmentő műtétre kell költeni, nem pedig nyaralásra költi... Persze ezt a jószándékú férfiember nem tudja, mert ő focista, nem érthet ehhez. A törlesztő az heti, nem havi a téháem meg 250%, persze ez nem azonos a kamattal...
Mit gondolnak erről a kliensek?
Ha bemegyek egy bankba, akár órákat állok sorba, kifaggatnak mindenről, itt meg rendesek, pikk-pakk intézkednek. Jobb, hogy idejönnek, nem kell buszoznom, sorban állnom, csak megcsináljuk a papírokat és már hozzák is a pénzt. Egy nap alatt meg is van.
Hogyne. Fizetsz 200% kamatot, hogy ne kelljen buszozni?
A TV-ben láttam a hirdetést, fölhívtam a számot és másnapra már meg is volt a kölcsön.
Már próbálkoztam máshol is és általában más bankoknál olyan körülményes. És ha már kölcsön kell, akkor inkább tegnap, mint holnapután.
Címkék:reklám 1 komment
rhynn 2008.12.09. 16:00
Kép egy srácról aki egy srácot alakít aki egy srácnak öltözött...és nem nyomja a full kretént
Azt hiszem ennél hosszabb bejegyzéscímet nem is tudtam volna írni. A lényeg, hogy a nagy stúdiók most kezdenek el kampányolni az oscar-jelölésekért. Persze igazi közönségfilm legutoljára talán 1998-ban nyert valamit (Titanic), így RDJ díjazására sok esély nincs, de a reményhal hal meg utoljára. Köszi Aeonfluxnak a képért. Nálam azért Röhögő Majom díjra esélyes az alkotás :) /Átadás: dec 24 18:00/
Címkék:film humor Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.09. 12:00
Távhőjeggyel támogatom a globális felmelegedést
Ez az egész távhő dolog kezd egyre jobban felidegesíteni. Van egy idejét múlt, pazarló, felelőtlen rendszer, melyet távhőnek neveznek, s jó állatorvosi lóként megmutatja az ország összes gondját-baját.
Címkék:politika komment Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.09. 09:59
You are not my heroes anymore
Komolyan, kb 35 percig tervezgettem, hogy a divattól eltérően jól megdicsérem a Hősök tegnapi epizódját, de aztán sikerült elvenni a kedvemet tőle. Olyan érzésem van, mintha véletlengenerátorral forgatnák újra a már ellőtt ötleteket, s ez a generátor nem törődne azzal, hogy bizonyos dologokat már ellőtt pár résszel ezelőtt. (Pl. Arthur kétszer is lenullázta Hirot).
Pedig milyen jól indult. Hiro kapott egy új szerepet, ami nagyon jól állt neki, az édesanyjával - valamint Claire-rel töltött jelenetek során szinte repült az idő. Nem akartam, hogy vége legyen. Igaz, hogy ez a komoly gondolkodás szöges ellentéte volt a két résszel ezelőtti gyerek vagyok, nem akarok felnőni karakterrel, pedig semmi nem történt. Parkmanék triója pedig nagyon együtt van, jó látni őket, ahogy Isaac képei után nyomoznak, Speedster pedig máris a kedvencem lett. Egy hatalmas pozitívum volt még: visszatért az igazi Sylar, akit megszerettünk, a jófiús szerepkört valahogy nem tudta megfelelően alakítani a szinész.
Persze szükség volt a "nagy" leszámolásra, ahol feleslegesen előttek egy csomó pénzt az animációra, s teljesen lelombozták lelkesedésemet. Arthur már kifejezetten irritál, ráadásul a bugyuta megoldások során megszerzett minden létező képességet, majd Sylar egy pillanat alatt megölte. Pedig még a Hésön se tudta tartani.
Sajnos a sorozat egyre mélyebben van, kirugták Loeb-ot, s szinte mindenkit az egyetlen felelőst kivéve: Tim Kringnek kellene távoznia, hirtelen minden jobb lenne. Már csak 7 rész, s jön Brian Fuller, talán ő rendberakja a sorozatot. Ez a hír az, ami miatt még nézem...
Címkék:sorozat Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.08. 10:32
Szombat este 10: Eldőlhet a bajnokság
Persze korai ezt mondani, de a szombati El Clásico más lesz, mint a többi: még csak Decembert írunk, de lényegében eldőlhet a Barca - Real párharc: ha a katalán csapat nyer, 12 pont lesz az előnye. Jelenleg pedig nincs másik ellenfele a bajnokságban. Kárörvendő poszt.
Címkék:komment barca Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.05. 10:00
Az én aranylabdám
Nem igazán értek egyet az idei döntéssel, de így van ez már jó pár éve (Figo, Cannavaro, Kaká). Nem én döntök, hanem a szakma, de azért megpróbálok én is összehozni egy listát. Legfontosabb természetesen a pályán nyújtott teljesítmény: egy erős csapatban könyebb jól futballozni, mint egy széteső, gyenge csapatot felrántani, s ott is tartani. A pályán elért teljesítmény mellett fontos a hazaszeretet: egy játékos bizony a válogatottban is szerepeljen jól. Ha pedig ez megvan, legyen példaképe a fiataloknak, éljen sportolóhoz méltó életet. Az idei győztes valahogy mindhárom kategóriában kiesik az élmezőnyből. (de az utolsó kettőben mindenképp).
A magyar "aranylabda" a legjobb helyre került: Hajnal Tamás szinte egyedül repítette a dobogó közelébe csapatát, a Karlsruhét, s ősszel új csapatában is átvette a vezérszerepet: szinte a Dortmund legjobbja lett pár hónap alatt. Örömmel jött haza, még sérülten is, hogy a válogatottban is helyt álljon: Torghi mellett ő volt a válogatott nagy ásza. Példamutató ember, botrányoktól nem hangos a sajtója, sok gyerek példaképe lehet. Készülhetne róla is dal.
Nemzetközi vizekre evezve számomra a legjobb öt között a helye Diegonak, a Werder és a brazil válogatott ászának: ő csak azért nem lehet ott ilyen szavazásokon, mert csapata nem elég jó. Mondhatni pocsék. Így pedig nem lehet díjakat nyerni. Minden évben megkörnyékezi az összes nagycsapat (főleg a Real), épp ezért dicséretes, hogy még nem váltott. Ötödik helyezés a jutalma.
Negyedik helyen kezdődik a spanyolinvázió: évekig klubhűségéről volt híres, majd elment címeket nyerni: rögtön a valaha volt legjobb újonc légiós lett, számolatlanul szórta a gólokat, s egyszerűen nem lehetett leállítani. Fernando Torres, a Kölyök már az Atleticoban is elismert játékos volt, igazán nagy klasszis pedig a Liverpoolban lett, ahol első évében 33 gólt szerzett. Jelenleg ők vezetik a bajnokságot, szerepelhet a BL-ben, remek spanyol edzője van, több nem is kell az első nem dobogós helyhez.
Iker Casillas az, aki a díjat soha sem fogja megnyerni, annak ellenére, hogy pár éve ő a világ legjobb kapusa. Czech, Buffon is jó, de nem olyan jók. Ráadásul egy szerény nyerek, aki már Európa bajnok is, klubhűége pedig magáért beszél. Sajnos rossz csapatban játszik, szerintem meg se becsülik eléggé, de azért Iker igazi sportember.
Szívem szerint holtversenyt hirdetnék, de komoly listán ennek helye nincs. A képzeletbeli 1000 pontos győztestől egy ponttal lemaradva, második helyre ért kedvenc focistám, Leo Messi. (Huhh, leírtam, sose hittem volna, hogy ez lehetséges. Gondolom innentől kezdve az első hely sokaknak nem lesz meglepetés). Amit a Barcával csinált, az emberfeletti, s a csapat nélküle sokszor csak szenvedett. Olimpiát is nyert, a csapat legjobbjaként, de sajnos az egyéni díjakról lemaradt. Szerénységét, sportemberi nagyságát jelzi, hogy ő kijelentette: Céronáldó jobban megérdemli a díjat, őt amúgy se hozza lázba: a Barcával elért címeket többre tartja. Igazi nagyság ő, s még van lehetősége pár aranylabda begyűjtésére a következő 10 évben.
Éééééssss jöjjön az első helyezett, a legnagyobb sportember, a focista, akit soha sem ismertek el igazán, aki szóba se került az ilyen szavazásokon...egészen a nyári EB-ig, ahol a győztes csapat eddig koronázatlan királyát, karmesterét, szívét, lelkét, agyát. Xavi Hernandezről van szó, aki még 30 éves sincs, s máris a Barca egyik legnagyobb ikonjaként emlegetik. Ő lett az EB legjobb játékosa, a szurkolók szeretik, s bár hívja az MU, kijelentette: más csapatban nem tudja elképzelni jövőjét.
Címkék:évértékelő 2008 Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.04. 16:00
Néma Bob megszólal (Filmkritika)
Négy szóban el lehet mondani mindent a filmről: Kevin Smith új filmje. Hogy kicsoda Kevin Smith? Egy zseniális, vicces és nem mellesleg teljesen elmebeteg életművész. Ír ő képregényt (legújabb: Batman Cacophony - kritika hamarosan), filmben szerepel (Jay és Néma Bob visszavág, Dogma, Shop Stop, stb.), Heroes-részt rendez, sorozatban szerepel (Reaper), s persze filmet rendez. Legújabb filmje a Zack és Miri pornót forgat, mely talán a legösszeszedettebb, legjobb filmje. Kevésbbé kretén humoráról lesz ismert, talán akkora kult film sem lesz.
Címkék:filmkritika hell yeah Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.04. 09:22
Bestest.Movie.Ever
Hivatalosan 9-én jön a DVD, BD-t még nem láttam itthon, a szemfüles torrentezők azonban már nézhetik. Ja és mindenki az Oscarért kampányol. Meglátjuk, összejön-e. (Kudos 4 Human Insect/Filmbuzi)
Címkék:film batman Szólj hozzá!
rhynn 2008.12.03. 13:41
Én elmentem a vásárba.... (Update)
Én elmentem a vásárba két pénzzel.
Birkát vettem a vásárban két pénzzel.
Birkám mondja: be be be.
Kárikittyom édes tyúkom elfogyott a két pénzem
Valahogy így szól az ismert gyerekdal 2008-as változata, mivel valaki tényleg megcsinálta. Egy 17 éves gyerek 2 darab 54.000 forintos pénzzel vett meg három birkát egy vélhetően nagyon műveletlen embertől Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az úrnak nem tűnt fel, hogy ilyen pénz nincs, ráadásul hazánkban egész kerek címletek vannak, mint pl. Szent István (10.000) vagy Deák Ferenc (20.000) pénze. A legjobban az érdekelne, hogy ki volt a pénzen? Fekete Laci vagy Kiszel Tünde?
Akkor jött rá az illető a csalásra, amikor bement a boltba, hogy fizessen vele. Csalás miatt indul eljárás a fiatalember ellen. (Pedig úgy gondolom, a pénzhamisítás sokkal keményebb tétel).
Címkék:komment abszurd 2 komment
rhynn 2008.12.03. 13:00
Kiskarácsony, nagykarácsony
Igen! Megvolt az advent első vasárnapja, gyújtjuk a gyertyát, indulhat az észnélküli pénzköltés. Ne feledjük azonban, hogy mindennek ára van. Közkeletű szólással élve, nincs olyan, hogy ingyen vacsora. Ráadásul még válság is van!
K. Bobbijúing, kőbányai munkanélküli nagy gondban van mostanság: valamivel meg kellene lepni a családot, hogy a nehézségek mellett is boldogan teljen a karácsony. A ponty annyira nem drága: kaja tehát lesz az asztalon. Kellene egy fa is, azt lehet hozni az erdőből, kis mennyiségben (8-10 kamion) úgyse tűnik fel senkinek. De hát az ajándék! Valami kellene a családnak. Elmegy hát az Arénába, s körülnéz: csupa ismeretlen termék, márka fogadja a fogyasztás templomában, a kínai piac ócó áruihoz képest ez komoly Különbség. Ami elsőre feltűnik, mindenhol akciók, leértékelések, s a legtöbb boltnak ugyanaz lehet a tulajdonosa, hisz minden kirakatban egy bizonyos Sale úr neve van kiírva.
Címkék:gazdaság kiskarácsony hellókarácsony 2 komment
rhynn 2008.12.01. 19:51
Ananász-Expressz (filmkritika)
Nagyon vártam ezt a filmet, s mivel a mozik nem játszották, meg kellett várnom, míg valahol elérhető lesz. Bár ne tettem volna. Pedig olyan komikusok játszanak benne, mint Seth Rogen, akinek rossz filmjét még nem láttam, James Franco, aki a pókember filmek megnézésének egyik fő oka, Danny R. McBride (Trópusi Vihar), a rosszarcú Gary Cole és Bill Hader. Vígjátékhoz képest nem rossz.
A Rottentomatoes is 68%-ot adott neki, s majdnem 90 millió dollárt hagytak ott az amerikai nézők a kasszánál. Nem sokkal kevesebbet, mint a Trópusi Vihar esetében. Pedig van különbség a filmek között. A Trópusi vihar ugyanis simán az év legjobb vígjátéka, ez pedig egy erős közepes.
Címkék:filmkritika Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.30. 16:00
Iron Man 2 hírek
Beindult a kreatív munka az Iron Man folytatásának elkészüléséhez, s ennek köszönhetően egyre érdekesebb neveket hallani a film kapcsán. A Wizard magazin összegyűjtötte a legfontosabb infókat:
Eredetileg 2010 áprilisában lett volna a bemutató, de a kiadó május 7-re tolta. A film készítői nem örülnek, hisz ez nagyon kevés időt hagy nekik az előkészületekre.
Címkék:film comic 1 komment
rhynn 2008.11.30. 11:00
6 pont különbség és 6 ok a sikerre
Tegnap éjfél óta a Barca 6 ponttal vezeti a spanyol bajnokságot, s erre már évek óta nem volt példa. Szupererős a csapat, vagy gyenge a bajnokság? Ennek próbálok utánajárni. A szombati fordulóban három nagycsapat is pályára lépett, a Barca a Sevilla ellen, míg a Real Madrid a Barcával az előző fordulóban döntetlent játszó Getaféval mérkőzött. Az eredmények: Sevilla - Barca 0:3, Getafe - Real 3:1. Ráadásul a nagyobbik madridi csapatban két kényszerű cserét is végre kellett hajtani sérülés miatt. Az eredmény: immár 6 pont előny a bajnokságban, az első nagy rangadó behúzva.
A csapat idei szereplésében hatalmas tétel, hogy a klub egyik legismertebb korábbi játékosát, Pep Guardiolát sikerült edzőnek megszerezni, aki új színt hozott a játékba, ráadásul, úgy tűnik, képes a csapat sztárjaival is megbírkózni. Eto'o gyakorlatilag megtáltosodott a kezei alatt, visszavett az arcából, s ez bizony elődjének nem sikerült.
Szintén nagy előny, hogy a villág - számomra - kétségkívül legjobb játékosa a csapatban játszik, s amikor ő pályán van, már jelenlétével is inspirálja 10 társát. Természetesen Messiről van szó, akinek zsenialitásával nem bírnak az ellenfelek: ha épp nem akar gólt lőni, lehetetlen szögből ad gólpasszt, ha meg igen, lehetetlen szögből lő gólt. Egyszerűen a legjobb.
Eto'o pedig olyan formában van, hogy még az orrszőrzetéről is bepattan a labda a kapuba, s folyamatos termésének köszönhető a megszerzett pontok jó része. Nyáron nagyon megijedhetett, hogy a Barcából kirakták, s igazából senkinek nem kellett balhés természete miatt, csak a Budjonkornak, s aztán beállt a sorba. Azóta pedig szárnyal ő is és a csapat is. Eto'o 4 Prezident!
Elment a két bomlasztó tényező, Ronaldinho és Deco, s ez nagyot lendített a csapat szekerén. Nem maradt ugyanis igazán nagy világsztár - vagy magát annak képzelő játékos - a csapatban, csak Messi, aki viszont szerénysége miatt nem jelent veszélyt a csapategységre. Plusz két hellyel több van a kezdőben vagy épp két hisztiző játékossal kevesebb a kispadon, s így még jobban lehet rotálni. Ráadásul a két játékos új csapatában is megtalálta a helyét, ami külön öröm.
A sorsolás is a Barcának kedvez: egészen mostanáig komoly ellenfél sem a BL-ben sem pedig a bajnokságban nem akadt a Barca útjába, így egy remek sorozattal a háta mögött, nagy lendülettel készülhetnek a Valencia, a Real és a Villarreal ellen. Egyedüli komoly ellenfél eddig a 6-1-re kiütött Atletico Madrid volt, s hozzájuk csatlakozott a 3 góllal kitömött Sevilla. A legkomolyabb kihívónak pedig a Juventussal is meg kellett küzdenie a BL-ben, ami miatt a bajnokságra kevésbbé tudott koncentrálni.
És végül az ellenfelek. Az elmúlt két évben csak azért lehetett bajnok a Real, mert a lényegesen jobb, összeszedettebb Barca elszórakozta az egész évet, átadva a dicsőséget legősibb ellenfelének. Idén ez mintha fordítva történne: a másik oldalon gond van az edzővel, gyenge a keret, főleg RvN kiválása óta, minőségi igazolás nem volt, s a morál is a béka segge alatt van. A spanyol bajnokság pedig hosszú távon ennek a két csapatnak a versenyfutása. Ha a két csapat jól játszik, más nem szólhat bele az első két hely sorsába. Nem jó ez így, de ez van.
Címkék:foci barca Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.27. 20:09
Sniper Twins - Computer Friends
Ezt nem szabad kihagyni! Itt az első Apple-rap :)
Címkék:humor Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.25. 08:00
Merry X-Mas, Infidel!
Csak jelezném a rajongóknak, hogy Achmed, a halott terrorista újra lecsapott! Kijött ugyanis Jeff Dunham új DVD-je, a Jeff Dunham's Very Special Christmas, s nagyot szól. Néhány kép ízelítőnek.
Aki nem ismerné, annak egy videót is beraktam a tovább mögé! Silence, I'll kill you!
Címkék:humor hell yeah Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.24. 18:01
Henke Larsson a legnagyobb király ... a floorballban is!
Kevés játékos van, akinek távozását ennyire sajnáltam kedvenc csapatomból, főleg, miután az MU-ban bebizonyította, helye lenne a legnagyobbak között... Most pedig kedvenc sportomban (öt évig énis űztem) mutatkozott be: a svéd első osztályban játszott a Helsingborgs szineiben. 1-4nél állt be és 7-6ra nyertek. Henke Larsson FTW!
Címkék:barca floorball Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.24. 08:00
A Watchmen kalandos története
1985-ben a DC Comics megszerezte a Charlton Comics karaktereinek jogát. Alan Moore, a híres képregényrajzoló úgy gondolta, hogy megújítja a kicsit megfáradt karaktereket, ahogy azt tette a Miracleman sorozattal is a 80-as évek elején. Ez lett volna a Mighty Crusaders sorozat, de ahogy Moore elkezdte írni, rájött, hogy ez nem megfelelő alap grandiózus terveihez. Úgy gondolta, végülis mindegy, hogy mely karaktereket használja, a lényeg, hogy az olvasók felismerjék őket. A sokkra és a meglepetés erejére játszott, ami akkor jön elő, amikor az olvasók megtudják, karaktereik milyenek is valójában. "Ki ölte meg a Békítőt" címmel el is küldte a kéziratot a DC szerkesztőjének, Dick Giordanonak.
Giordanot érdekelte az ötlet, de szinte rosszul lett attól, hogy Moore az újonnan vásárolt karaktereket használja. Moore szerint a DC-t zavarta, hogy a nagyon drágán vett karakterek egy része meghal vagy használhatatlan lesz. Moore problémája az volt, hogy úgy érezte, szükség van az ismert karakterekre, hogy az érzelmi kötődés kialakuljon az olvasóban, de később meggondolta magát. "Egyszer csak rájöttem, ha úgy írom meg a karaktereket, hogy ismerősek az olvasónak valahonnan, akkor működhet." Rorschach karakterét például az egyik Charton Comics karakterről, the Questionről mintázta, Nite Owl II pedig Moore Batmanje, ahogy később egy interjúban elmondta.
A rajzoló, Dave Gibbons már korábban is dolgozott együtt Moore-ral, s amikor megtudta, min dolgozik, jelezte: szeretné ő megrajzolni. Giordano közvetítésével sikerült is megszerezni a munkát. John Higgins pedig Gibbons barátja volt, ráadásul szinte egymás mellett laktak, így bármikor össze tudtak ülni, hogy tisztázzák a kérdéseket. Len Wein pedig szerkesztőként szállt be, de Giordanoval együtt kimaradtak végül a munkából: "Mégis ki szerkesztene bele Moore munkájába, az Isten szerelmére?" - mondta egyszer Giordano.
Zöld utat kapott tehát a projekt, Gibbons és Moore pedig leültek, hogy megbeszéljék a részleteket. Nagy hatással volt rájuk a Mad magazin által készített Superman paródia, a Superduperman, szerették volna 180 fokkal megfordítani, paródiából drámát csinálni. Az volt a tervük, hogy olyan szemszögből mutatják meg a szuperhősöket, ahogy még korábban senki. Szerették volna a szuperhősök Moby Dickjét megcsinálni, aminek van súlya, egyfajta sűrűsége. Moore találta ki a karakterek neveit és leírását, a kidolgozást pedig társára hagyta. Gibbons nem ült le az íróasztal mellé, hogy ezeket kidolgozza, elég furcsán csinálta: volt, hogy két hétig csak vázlatokat csinált egy karakterről. Szerette volna, ha a karaktereket egyszerű megrajzolni. Rorschach volt a kedvence, hiszen "csak egy kalapot kellett rajzolni. Ha megvolt a kalap, kész is volt. Hozzávettél egy arc-szerű formát, ráraktál két fekete foltot, s kész is volt.
Moore korán nekiállt a sorozat készítésének, hogy ne legyenek nagy csúszások a megjelenésben. Ahogy megírta az első számot, rájött, maximum hat számra van elegendő anyaga, pedig a szerződés 12-ről szólt. Éppen ezért a fő storyvonalat kitöltötte a karakterek eredettörténetével. Moore nagyon részletesen megírt minden panelt Gibbonsnak, aki így emlékszik: "Az első szám forgatókönyve úgy 101 oldal volt gépelve, sorközök és szünetek nélkül, még az oldalak alján sem volt hely. Amikor megkapta, be kellett számoznia az oldalakat, "ha véletlen leejtettem volna, pár nap lett volna megtalálni a megfelelő sorrendet." Ezután szövegkiemelővel kiemelte az akcióleírásokat. Sok munka volt az előkszítés, mielőtt még nekiállhatott volna a munkának. A részletes leírás ellenére sokszor így fejeződött be az oldal leírása: "Ha nem tetszik, csináld úgy, ahogy a legjobbnak tűnik!" Gibbons persze hűen követte Moore utasításait. Gibbons komolyan vette a munkát, s sokszor olyan utalásokat rejtett el a háttérben, amit még Moore se vett észre sokáig. Moore néha még kollégáját, Neil Gaimant is felkereste, hogy bizonyos kérdéseket megvitasson vele.
1986 novemberében bejelentették, hogy késésben vannak: már megjelent az ötödik szám, s csak a kilencediket írják. A probléma a részletekben rejlett: Moore zsenialitása túl sok volt Gibbonsnak, ezért megegyeztek, hogy egy egész szám helyett egyszerre csak néhány oldallal foglalkoznak. Ahogy az idő fogyott, volt, hogy Moore beült a taxiba, s 50 mérföldet utazott, hogy személyesen vigye át a friss anyagot. Később Gibbons rávette feleségét és fiát is, hogy csinálják meg a képeket elválasztó rácsokat, s így spóroljanak időt neki.
A Watchmen elkészült, de a vége felé Moore észrevette, hogy a befejezés nagyon hasonlít az Outer Limits sorozat "Architects of Fear" című részére. Össze is veszett Weinnel ezen, de végül ő nyert, maradt a vége, de az utolsó oldalakon megemlítette a sorozatot is.
Címkék:watchmen Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.21. 12:00
Killers: Day & Age - kritika
Két napja hallgatom a Killers új albumát, s nem tudom megunni. Brandon Flowers és csapata mesterművet alkotott. Számomra - bár holtversenyben - az Év albuma, de az évtizedes listán is az első ötben lenne.
10 track került fel az albumra, s a release tartalmaz két extrát is, mely csak bizonyos kiadásokon szerepel, s ebből az egyik a Spaceman single-re is felkerült, a Crippling Blow, amely ugyan az album tematikájába nem illik, de ettől függetlenül kiváló szám. Talán majd a Sawdust II-re felkerül.
Címkék:killers zenekritika hell yeah 2 komment
rhynn 2008.11.21. 08:54
Módosul az adórendszer
Bár még szavazás nem volt, a sajtó folyamatosan a jövő évi - lényegi kérdésekben várhatóan nem változó adórendszerről cikkezik, melynek két pontja is szemet szúrt: az egyik pozitív, a másik negatív, vagy még inkább felháborító értelemben.
Kezdjük a pozitívummal: Varga Mihály Fideszes képviselő felvetette, hogy az öröklés - közeli rokonoknak 20 M forint alatt - legyen illetékmentes. Végre! Az adórendszer eddigi legpofátlanabb lenyúlása volt ugyanis az örökösödési adó: szegény ember befizette bevételei felét adóként, a maradékból vett bizonyos dolgokat, melyek után 20% áfát fizetett, majd amikor a legnagyobb a baj, jön az APEH, hogy tessék befizetni az örökölt vagyon 40%-át. Milyen jogon? Ez a vagyon ugyanis átment 2 adózáson (legalább), 60%-át már egyszer befizette az ember, ingatlan, kocsi bankbetét után további terheket is fizetett, majd elvennék a maradék jó részét is. Ráadásul ez folyamatban lévő ügyekre is érvényes lenne január 1-től. Valami megmozdult.
A másik, szintén tegnap elfogadott javaslat szeritn azok, akik szemét módon adót kerülve offshore cégekbe menekítették pénzüket, s itthon minimálből X5-ösökkel közlekedtek, most kifehéredhetnek: ha hazahozzák az államtól ellopott vagyonokat, s azoknak legalább felét állampapírba fektetik 2 évre, nem kell adózniuk utána. Megértem persze, hogy ez a 386 képviselőből 400-at érint, súlyos milliókkal (Gyenesei úrnak például nem kell adóznia a választóktól kapott sok-sok szeretet után) lennének szegényebbek, ha véletlen adót kellene fizetni, de mit szóljon az a másfél-két millió magyar, aki becsülettel fizeti be adóját minden hónapban (akkor is, ha lenne más mód), fizetése 60%-a az államnál landol, hogy legyen mit kimenekíteni a képviselőknek off-shore cégekbe?
Felhívás ez keringőre, hisz már korábban is mindenféle módon kedvezményes adókkal ki lehetett fehéríteni a zsebrerakott pénzeket, de hosszú távon ez azt az üzenetet közvetíti, hogy lopj, csalj, hazudj, a parlament úgyis megsegít. Ezek után az összes bűnöző tovább folytatja munkáját, hisz tudja, előbb-utóbb úgyis lesz mód megtisztítani a pénzt.
Kóka János szabad demokrata képviselő kifogásolta, hogy csak állampapír vásárlásakor járna a kedvezmény, holott a tőzsdére ugyanúgy ráférne az élénkítés. Erre Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára azt válaszolta: a kormány azt szeretné, hogy az állampapírpiacra folyjék be új forrás. A becslések szerint tízmilliárd forint bevétel származhatna ebből az amnesztiára hajazó lépésből.
Úgy lenne fair, ha mostantól az elmúlt években befizetett adóm felét átvihetném állampapírba, de ez úgysem fog megtörténni. Hiába, aki becsületesen él ebben az országban, valamit rosszul csinál. Valami baj van itt.
Címkék:gazdaság komment abszurd Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.19. 12:00
Barney csúcsközelben!
A tegnapi szenzációs részt a nézők sem kerülték el! A How I Met Your Mother a hirdetőknek fontos 18 és 49 év közötti korosztályban második lett a nézettségi versenyben, egy olyan napon, amikor a következő sorozatokat követem: HIMYM, Chuck, Terminator, Big Bang Theory, Heroes. Emellett megy Prison Break, az abszolút kedvenc Two and a Half Man, Dancing With the Stars (erről nyúlták a szombat esti láz című műsort), CSI Miami, Samanta Who, Boston Legal, Worst Week. Nem semmi lista.
Ebből a sorozat felhozatalból csak a két és fél ember tudta megelőzni, ill holtversenyben végzett a táncikálós műsorral. Figyelemre méltó ez, hiszen az első két évadban a nézettség nagyjából fele volt ennek, s csak a csatorna jóindulatán múlott, hogy nem lett belőle kasza. Pedig a hétfői mészárszékből kibukott több sorozat is, például nagy kedvencem, a Journeyman, előtte évben pedig a Traveler. (bár ez utóbbiban nem vagyok biztos)
Aztán jött az írósztrájk, s két szereplő, akik rengeteg nézőt csábítottak át más műsorokról: először is Sarah Chalke, aki Stellát alakította, s elég sokáig maradt, valamint két rész erejéig Britney Spears is csatlakozott, s bár alakítása nem volt felejthetetlen, őmiatta sokan megismerték a Barney és a haverok show-t.
Egyébként aludtam egyet a tegnapi részre, s bejelentem, hogy leendő cégbirodalmam székházához tervezőt keresek. Minimum feltétel, hogy tüzet okádjon az épület.
Push it! Push it for Glory!
Címkék:sorozat komment himym Szólj hozzá!
rhynn 2008.11.19. 09:00
Áthallások
Olvasgattam az interneten, s nagy vitát találtam a mostani kedvenc számom szövegével kapcsolatban. Ugye az angol banda (Coldplay) a mostani amerikai választás során elég aktívan kampányolt Obama mellett (nagyon helyesen), a Saturday Night Live-ban például Obamás karszalaggal lépett fel Chris Martin énekes és Vote for Obama szöveggel fejezte be a Viva La Vida előadását.
Címkék:zene Szólj hozzá!
